Stranica 11 [11]
OCR
bodó gazdasági feltelek között működnek, 2010 után pedig — a kormányzati támadások és propaganda hatására — morális válságba is kerültek. A legígéretesebb kiútnak a szervezeti kultúra megújítása tűnik: a puszta tiltakozások helyét az — egy-egy projekten túlmutató — partnerségnek és az ügyek melletti kiállásnak kell átvennie. A változáshoz elengedhetetlen volna a nagyobb egység, az állam egészének demokratikus működése, amiről Fábián Adrián értekezik a forgalomban lévő definíciók, a magyar és uniós joganyag, valamint az aktuális politikai viták tükrében. Véleménye egyezik a jog uralmáról vallott klasszikus nézetekkel: , olyan jogi szabályozásra van szükség, amely kellően világos és egyértelmű szabályokkal segíti a demokratikus állam működését és működtetését, akkor is, ha ideológiai változások miatt a jog "kereszttűzbe" kerül." (21.) A 2018-as választások azonban közel sem ezt a benyomást keltették. Horváth Csaba elemzése arra utal, hogy sem a jogi szabályozás, sem a kialakult beszédmód nem alapozza meg a nézetek szabad versengését, nem segíti elő a demokratikus attitűdök fejlődését és a demokrácia iránti bizalom erősödését. A nemzetfejlődés színe és visszája Közhelyes megállapítás, hogy a magyar társadalmat a végletekig átpolitizált közbeszéd, a politikai és társadalmi csoportok éles szembenállása mételyezi. Ez a megosztottság persze korántsem újkeletű. Nagy J. Endre nagyívű tanulmányban vázolja fel az utóbbi csaknem két évszázad értelmiségtörténetét, megállapítva: az értelmiségen belüli hasadás egyik legfőbb motívuma az Európához való viszony, Magyarország és a magyarság elhelyezése Európa térképén." Valahogyan mindenképp viszonyulni kell Európához, és ez napjainkban is komoly viták forrása. , Az értelmiség egyik része szilárdan ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy az előrehaladásnak nyugati szellemben kell megtörténnie, s ez minél gyorsabban megy végbe, annál jobb. A másik része viszont ettől az úttól, annak gyorsaságától a társadalmi integrációt és a kulturális identitást félti" (56.), és — tehetjük hozzá — egyre élesebb hangon bírálja Nyugat-Európát és a nyugati társadalomfejlődést. Kérdés persze, hogy milyen pozícióból bíráljuk a Nyugatot, milyen múltra tekinthet vissza és milyen stádiumban van jelenleg a magyar nemzetfejlődés. Jakab Attila — Bibó István gondolataival? párhuzamos, azokat megerősítő és továbbvezető esszéjében — amellett érvel, hogy nem beszélhetünk egységes magyar nemzetről. A magyarság ugyanis kimaradt a 19. században megindult nemzetfejlődésből, amelyet a , máig ható feudális társadalmi berendezkedés, a beidegződött paternalista és nepotista hagyományok, valamint az önfelmentő és bűnbakkereső közgondolkodás" akasztott meg. (79.) Tillmann József arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha nem szakítunk ezekkel a hamis struktúrákkal és mélyen gyökerező beidegződésekkel, ha a múltba révedés vagy a nagyhatalmi víziók foglyai maradunk. Magyarország és a magyarság nem foglalhatja el helyét Európa térképén, amíg a múlttal való kapcsolatát megnyugtatóan nem rendezi. Az emlékezetpolitikai játszmák elé 11
