Stranica 450 [450]
OCR
a fel(kijhasználásban, amelyre rá kell mutatni. Egy folyamatosan, sok szereplő által fejlesztett technológiai és humán térben a , lehetőségek" nem időtlenül adottak, hanem azokat éppen a fejlődés maga teremti meg és újra, lépésről lépésre. Paul Otlet 1938ban, Vannevar Bush 1945-ben vagy Licklider 1962-ben pontosan a jól ismert a lehetőségeket formulázta, amelyek meghatározott igényekre reflektáltak , elvileg", de akkor nem volt min számon kérni ennek a megvalósulását, mert nem létezett Internet. K ellett-e rámutatni arra, mondjuk a huszadik század harmincas éveiben, hogy az autógyártásban még távolról sem sikerült kihasználni az óriási lehetőségeket, amikor az egész iparág az innovációs versenyfutásról szólt, a nagyobb profit reményében? És vajon a hibrid meghajtással vagy a fedélzeti elektronikával kapcsolatos , lehetőségek" ismerete híján mihez kellett és lehetett mérni a mindenkor adott csúcstechnológiát — mihez képest maradt el? Nem tudom, hogy az Internet esetében helyes megközelítés-e az, hogy mondjuk miért nincs már digitalizálva a teljes kulturális örökség. (A legfrissebb EU-s elektronikus könyvtári terv 2 90-ról 4%-ra szeretné emelni, óriási befektetéssel, a digitalizált európai könyves állomány arányát.) A 100%-hoz képest ez a 4% kétségkívül kevés, és nem használja ki a lehetőséget. De ez valójában nem ki nem használt lehetőség, mert csak akkor lenne az, ha rendelkezésre állna a szükséges forrás és infrastruktúra. Így ez csak elvi lehetőség, de nem gyakorlati. És ennek analógiájára az elvi lehetőségek száma végtelen, miközben a gyakorlati lehetőségek jól modellezhetőek, ezeket nem nehéz felismerni és azonosítani. Észvesztő harc van azért, hogy ezeket ki, milyen gyorsan és milyen sikeresen ragadja meg. Ami aktuálisan adott lehetőség, az mind, messzemenően ki van használva. És szakadatlanul zajlik a fejlesztés, hogy újabb lehetőségek nyíljanak meg. Olyanok, amelyek korábban nem léteztek. Véleményem szerint nincs mit számon kérni. A tartalmi dimenzió, az információk kezelése, rendezése, értelmezése egyelőre még messze elmarad a technikai fejlődés mögött. Gyakran hallani ezt az állítást, de szerintem hangoztatói nem gondolják következetesen végig, vajon értelmezhető-e egyáltalán. Az információtechnológiai rendszereknél az információkezelő funkció és a technikai fejlődés ugyanannak a dolognak a két oldala, egymástól elválaszthatatlan. Csak olyan technológia van, amely valamilyen információs művelet elvégzésére rendeltetett, a technológia értelmét az adja, hogy az adott információs funkciót miképpen oldja meg. Látszatra pontosan ugyanolyan joggal lenne mondható, hogy a technológia maradt el az információk kezelésétől (miért nincs még jó 3D-s screen-technológia, hiszen vetíteni már tudnánk a térbe az információt?), de annak se lenne értelme. A két oldal szétválaszthatatlan. Az állítás értelmezhetetlen. A technikai fejlődés azonos az információkezelés, rendezés stb. fejlődésével. (Az értelmezés más tészta, de az értelmezés nem is technológiai feladat, hanem — szerencsére — humán.) Ha van valami, ami elmarad a fenti értelemben szétválaszthatatlan információtechnológiai fejlődéstől, az az emberi és a kulturális tényező. A tanulás, az asszimiláció, a 450
