Oldal 410 [410]
OCR
kulturális örökség, 2007 a tanítás és a tanulás, 2008 a környezet- és egészségkultúra, 2009 pedig a vallási kultúra éve volt. Az egyes évek témái a város múlt- és jelenbeli kulturális eseményeire reflektáltak: 2006-ban fejeződött be az ókeresztény nekropolis bemutatását lehetővé tevő fejlesztés, 2007-ben volt a 100. évfordulója az 1907-es pécsi országos kiállítás!" keretében megrendezett Szabad Tanítás Országos K ongresszusának. A 2008-as év témája a város újonnan kidolgozott , Ökováros-ökorégió? programjához kapcsolódott, míg 2009-ben a Pécsi Egyházmegye ünnepelte alapításának ezer éves évfordulóját. A 2010-re tervezett programok a város művészeti csoportjainak, tudományos közösségeinek, civil szervezeteinek és kulturális intézményeinek javaslataiból állt össze. A pályázat az EKF hozadékának taglalásával, a cím elnyerésével járó eredmények, az átváltozó város bemutatásával zárul. Eszerint Pécs 2010-es EKF-címe , új növekedési pályára állítaná a város és a dél-dunántúli régió kreatív iparát és idegenforgalmát, (...) a gazdasági kitörés lehetőségét teremtve meg egy stagnáló régió számára"; ,,hozzájárulna a helyi kulturális intézmények és szereplők szemléleti paradigmaváltásához"; , nemzetközi várossá tehetné Pécset: kulturális intézményeit bekapcsolná a nemzetközi kulturális hálózatokba"; , hozzájárulna az ország decentralizációjához és kulturális élete többpólusúvá válásához"; és , felgyorsítaná a balkáni kultúrák integrálódását a sokszínű európai kulturális térségbe" — hogy csak a legfontosabbakat említsük. Még a pályázat eredményhirdetése előtt érdekes vita bontakozott ki az Élet és Irodalom oldalain, amit Takats József A próbakő című írása robbantott ki.! Takats cikke arra az elterjedt hírre reagált, miszerint a kormányzat a fővárosnak ígérte oda az EK Fcímet. A kulturális decentralizációt pályázatának központi gondolatává tevő pécsi pályamű szerzője igyekezett érveket felhozni a pletyka realitása ellen, melyek között szerepelt, hogy ebben az esetben a kulturális tárca igen kínos helyzetbe hozná az általa felkért bíráló bizottságot, vagy hogy a budapesti EKF-cím valószínűleg kevesebb szavazót hozna a kormánypártoknak a közelgő választásokon, mint amennyi vidéki szimpatizánst elveszítenének egy ilyen döntéssel. Takáts végül azt a nézetet igyekezett cáfolni, hogy a kulturális infrastruktúrával rendelkező Budapest győzelme lenne az ország számára a legolcsóbb megoldás. Ez egyrészt ellentétes lenne a minisztérium pályázati kiírásával, mely , kulturális, közlekedési, turisztikai és informatikai nagyberuházásokon keresztül megvalósuló (...) városfejlesztési program" kidolgozását várta a versenyző városoktól, másrészt az elmúlt évtizedben amúgy sem olyan városokat választottak Európa kulturális fővárosává, melyek fejlettségüknél fogva a legmagasabb színvonalon tudnák megrendezni az EKF-évet, hanem olyanokat, melyeknek lökésre volt szükségük a stagnáló gazdasági helyzetből való kitöréshez. A lap következő számában Inkei Péter, a budapesti EKF-pályázat vezetője reagált Takáts József írására. Bár Inkei maga is egyetértett a változás szükségességével az ország egypólusosságának felszámolását illetően, de azt nem az EKF-fel akarta kezdeni. Írásában a főváros győzelme mellett szállt síkra, mert szerinte ez biztosítja az ország $zamara a leghatásosabb, legemlékezetesebb EK F-évet, és ez vonzaná Magyarországra a 410
