Oldal 402 [402]
OCR
intézményrendszer szétrobbantására készülnek, és a városnak különben sincs pénze új intézmények finanszírozására — tehát jobb, ha marad minden a régiben." Mielőtt bárki is ferdítéssel vádolná a Magyar Narancsot, tekintsünk egy, az eseményeket igencsak a városi önkormányzat szája íze Szerint tálaló sajtótermékre, a Pécsi Hírekre. Ennek szeptember 14-i számából megtudhatjuk, hogy Kunszt Márta szerint ,,tizenegy hazai pályázó közül Pécs városa méltán nyerte el 2010-re a kultúrfővárosi Címet, hisz eddig is felmutatott európai rangú értékeket. Ezért sem érti, miért erősödött föl mostanság a fanyalgók hangja, akik kétségbe vonják, hogy méltóak vagyunk e megtiszteltetésre, és alkalmasak a nagyszabású rendezvénysorozat lebonyolítására. A politikus asszony arra figyelmeztetett: a vizák gerjesztése helyett az itt élők tekintsék közös ügyüknek, hogy néhány év múlva Pécs lesz Európa egyik kulturális fővárosa. Legyünk büszkék az értékeinkre, és becsüljük meg azokat!’® A , politikus asszony"? — tudjuk — egy későbbi alkalommal Lucifert idézte: , a tett halála az okoskodás!" Érdemes tehát komolyan elgondolkodni az ilyetén megnyilvánulásokat tápláló szemléleten és értékrenden. Gyorsan tegyük túl magunkat a régi kommunista reflexek szinte leplezetlen felbukkanásán: a vita, az , okoskodás" nem egyéb, mint destrukció, tehát aki okoskodik, az mindannyiunk ellensége, kétségbe vonja értékeinket, elvtársak, ne hagyjuk!, stb., stb. Engem inkább az a mozzanat nyugtalanít, amidőn a hatalom baráti kezét nyújtja a középszernek, a provinciális érdekek képviselőinek. Ha valamivel számolnunk kell a helyi politika káros befolyását illetően, hát ez a jelenség az! Az idézet első mondatában rejlő csúsztatás Szerint azért nyerte el tizenegy közül nem valaki más, hanem éppen Pécs a címet, mert eddig is felmutatott európai értékeket. Ezek szerint a többiek gyengébbek nálunk európaiság dolgában. Az efféle demagógia iránt óriási a fogadókészség az itteni lakosság soraiban. Nem pécsiként Pécs mellett más hasonló nagyságrendű magyar városokban is jelentékeny időt töltöttem a művész-elithez nem tartozó, de a kultúra iránt érdeklődő polgárok társaságában. A kulturális felsőbbrendűség ilyen mérvű hamis tudatával sehol másutt nem találkoztam, mondhatni, sehol nem érezhettem ekkora szakadékot az önértékelés és a valós eredmények között, mint itt. Ez a városképi tényezők hihetetlenül elvakult számbavételével kezdődik, és a helyi művészeti élet mértéktelen túlértékelésével végződik. Kedvenc példáim egyike az UnivPécs 2005. október 10-i számának címlapján véghez vitt bravúr, amely Magaskultúra — Magasház címmel és émelyítő zsurnalizmussal, annak idején az Echo-ban is kritizált szánalmas happening dicsőítése révén jutott el Pécs főváros-voltának tényként való feltüntetéséig. Az eset pikantériája, hogy épp ama egyetemi ifjúságnak szánt orgánumban, amely ifjúság — nagyjából hasonló mértékű torzítással és igazságtalansággal — a Pécs egyetlen pozitívuma a 18 órai pesti InterCity summázatot őrzi a maga folklórjában. 402
