Stranica 398 [398]
OCR
gette idejét a hagyományos érvényesülés fáradságos és kétes kimenetelű útján, amikor a popzenében edződött sztárcsinálók szolgáltatásai gyorsan és busásan megtérülnek. Ma az úgynevezett kulturális élet egyre nagyobb hányadát PR-tevékenység uralja. A X IX . században kivívott autonómiának vége, ahogy művészet és hatalom, szellemi élet és hatalom korábbi kapcsolata is nyomtalanul elenyészett. Lajkó Félix a hegedűjével éppúgy a beárazott termékek egyike, mint a Szcientológiai Egyház megváltása, a Feng Shui lakberendezés tanításai, vagy a csakis bőrgarnitúrából élvezhető — a hagyományosnál ugyan életlenebb képet adó, viszont státus-szimbólumnak tekintett — LCDtévék. Nem kell értened, értékelned a termék hatását (esetenként jobb is, ha nem érted!), elég, ha felismered a hívószót, a szlogent, a jelszót, elég, ha tudod, melyik választással lehetsz trendi... Hogy mikor melyikre költsd a pénzed, azt majd a reklámszakemberek eldöntik helyetted, addig is élvezd a szabadságot! Az EKF voltaképpen a régi és az új kultúrafelfogás mezsgyéjén egyensúlyoz: értelmet csakis abból nyerhet, ha az autonóm művészet relikviáiból is képes felmutatni valamit. Azonban hatalmas a kísértés, és óriási marketingnyomás nehezedik a szervezőkre, melynek engedve a rózsaszín masnival átkötött tévétoronyról, a görögtűzzel dekorált Magashazrol, a Kórház téri minaretből óránként játszandó szintetizátoros miiezzinimitációról, valamint a fuvolázó Amtmann Prosper egy a százhoz méretarányú, Zsolnay-porcelánból készített figurájáról szól majd a program. Valaki netán meg tudja értetni a helyi hatalom embereivel, hogy nem elég az utóbbiakkal foglalkozni? Mikszáth és Móricz országa Nos, képzeletben klikkeljünk párszor a Google Earth légifénykép- felszínére, közelítsünk! , Van egy ország, ahol álmomban jártam (...) ahol az arcodban láttam a magam arcát (...) az ölelésben bőség, az igaz ügyben hűség..." — jobb, ha nem folytatom, tekintettel a szöveg és az intonáció mellékhatásaként jelentkező heveny gyomorhurutra. Van egy ország, ahol a vállalások általában dugába dőlnek. A hol a felelősök feltüzelik a lakosságot: rendezzünk világkiállítást, gyűjtsünk a Nemzeti Színház felépítésére, pályázzunk olimpia-helyszínként — hogy azután az őket követő új felelősök garantáltan hátraarcot vezényeljenek. A hol egyazon politikai erő egyszer bármi áron, a társadalmi igazságosság minimumára fittyet hányva kitapossa a lakosságból az adósságcsapdából kikerülés fedezetét, aztán — ha éppen ez kell a népszerűsödéshez, a hatalomba való visszakerüléshez — meghirdeti a , jóléti rendszerváltást", fedezetlen költekezésbe, irdatlan eladósodásba hajszolva az embereket. Ahol egy másik politikai erő idestova egy évtizede képtelen (vagy nem óhajt) túllépni a 80-as IO alattiak igénye és ízlése szerint fogalmazott, interpretált üzeneteken. Ahol semmi se drága, ha demonstrálni kell, micsoda kemény legények is vagyunk mi. A hol nem léteznek elvek, koncepciók — pontosabban: állítólag léteznek, csakhogy esetről esetre más elveken, más koncepción alapulnak a döntések. Így például ebben és csak ebben az országban sikerülhetett — európai nyomásra — úgy racionalizálni a felsőoktatást, hogy mára áttekinthetetlenül széttagolt lett, hetven fölé nővén az önálló intézmények száma. Ez az az ország, ahol 1995398
