Stranica 375 [375]
OCR
exisztencia-lehetőségek, amelyek széles látókörrel jártak S így az egyéni , okosság" kifejlődésére alkalmat adtak. Ugyanaz a történeti folyamat, amely az észszerűség különböző formáit kifejlesztette, az emberi indulatok irtózatos hatóerejűvé válásának is oka, azáltal, hogy tömegekbe sűrűsíti össze az embereket. (Gondoljunk a nagyvárosok előretörésére.) A tömeg életformája az egyénekben elnyomott ösztönök és indulatok halmozásával (, InstinktVermassung") jár. A tudatalatti indulatokkal és azok , kiélésének", vagy elnyomásának formáival a lélektan foglalkozik; társadalomtudományi szempontból csak az a kérdés: mennyiben jutnak ezek az irracionális erők lényeges társadalmi szerephez? A nagyváros alkalmas talaja a tömegindulatok kitörésének. Külpolitika és osztályharc pedig két hatalmas rés a modern társadalom észszerű szervezetében, ahol a másutt lefékezett tömegindulatok mindig újra feltörhetnek és egész kultúránkat elsodrással fenyegetik. A társadalom moralitása Értelem és szenvedély szerepe a társadalom moralitásában is alapvető. Az átlagos felelősségérzetnek és lelkiismeretességnek első feltétele: a tett következményeinek előre látása. Alaptényezője pedig a felelősség vállalása az előrelátott következményekért. Korunkban az erkölcsiségnek a történelem folyamán kialakult különböző formái egymás mellett vannak meg; ezért szükséges itt a fogalmak társadalomtörténeti szempontból való megkülönböztetése. Legősibb alapformája a moralitásnak a , csordaszellem". A hol ez uralkodik, a csoport mint egész illeszkedik az életkörülményekhez, az egyének minden tudatos elhatározása nélkül. A hagyomány és a megfoghatatlan hatalmaktól való félelem kényszeríti itt a csoport minden tagját egyforma cselekvésre. Természetes, hogy a történet folyamán ez az alapforma igen sokféleképpen módosult. M[annheim] még a középkori céh moralitását is ide sorozza. Az egyéni öntudat és felelősségérzet akkor ébredi föl, amikor egyesek kiváltak vagy kiestek csoportjaikból. Ezeknek föl kellett ismerni egyéni helyzetüket és maguknak kellett kezükbe venni sorsuk irányítását, ha nem akartak elpusztulni. Ilyen emberekben keletkezett az egyéni lelkiismeret, mert tetteikért csak önmaguknak ós istenüknek (esetleg családjuknak) feleltek. A renaissance szociológiai szempontból az a történeti konstelláció volt, amelyben az egyéni öntudat szükségessé vált és a vele rendelkező embercsoportok — üzletemberek, condottiere-k, tudósok és művészek — irányadóvá váltak. Az egyéni öntudatot a kis magántulajdon telte tömegek számára lehetségessé. Észszerűségét bizonyos egocentrikus vonás jellemzi; mindenki a maga pozícióját igyekszik észszerűen kiépíteni s nem törődik mások helyzetével és a nagy társadalmi összefüggésekkel. Ebben a korban, még a tudomány is a valóság részleteinek átértésével foglalkozott és éppoly kevéssé látta az , egészet", mint a gyakorlat embere. 375
