Stranica 338 [338]
OCR
négyszáz vagy hétezer ember — s aztán lemegy a nap, feljön a másnapi, de jobbára alig változik valami, ha van mögötte védelmi mutyi, ha nincs, ha bekerül országos visszhangba, ha nem, ha büntet az Unió, ha halogatja azt. . . Épp most lépett a negyedik évébe a Ligetvédők táborozós projektje, tehát évek teltek el azóta, hogy a budapesti parktörténet egyik legnagyobb zöldfelület- felszámolási tervezete ellen civil tiltakozók elkezdtek dulakodni, tüntetni, pártolókat gyűjteni, felszámolási eljárásokat jogilag elvitatni, környezeti ártalmak fölméréseivel hangos ellenvéleményt hangoztatni, és a (még) élő fák tényleges ölelésével élő akadályává válni annak, hogy több száz fát kivágjanak a Városligetben. E súlyos és gyalázatos néhány év, és az akár kerületi, önkormányzati, akár miniszteriális, akár uniós nehézkedés hiábavalóságát demonstráló hatalmi intolerancia is elegendő volt ahhoz, hogy bizonyítsa: ha az uralkodó ellentengernagy megízleli a budavári palotai berendezkedés boldogító mámorát, semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy akár közintézmények ki- és széttelepítésével, akár új látványtervek csináltatásával letolakodja az útjában álló múzeumokat, hogy szellemi vigalmi negyedet hozzon létre a Városliget évszázados hársai helyett. A Ligetvédőknek ugyan hive és pártolója vagyok, de most nem az ő reménytelen, s minden küzdésképességük meg kitartásuk elismerésével együtt is totálisan harcképtelenné és , ellenségessé" tett kisebbségükről kívánnék szólni. Nem is a devecseri zagytározó tíz éves tárgyalástörténeti abszurdumara hívnám föl a figyelmet, s még csak nem is a párizsi csúcstalálkozóról dacosan elbitangoló Trump nyegleségeinek totális kritikája felé kanyarodnék tovább. Nem faliújság-cikket, nem kiáltványt, vagy ökopesszimista esszét körmölnék ide. Hanem a mindenkori viszonyokról szólnék inkább, a , hagyomány" örökségéről, melynek alapja nem a belátás, nem az ésszerűség, nem a méltányos természetszeretet, hanem egyszerűen csak az emberléptékű barbárság, a környezetre fittyet hányó mentalitás, a botor haszonelvűség mindenkori emberi társadalmakra jellemző körülményei. Erről jelent meg, s napra nap sürgetőbb olvasmánnyá kell váljon az a könyv, melyben Antropogén ökológiai változások a Kárpát-medencében címmel korszakosan komoly gondolatokat fogalmaz meg tizenhét kutató másfél tucat tanulmanyban.’ E kötet a Pécsi Tudományegyetem Néprajz — Kulturális Antropológia Tanszéke által Andrásfalvy Bertalan vezetése idején megkezdett tájgazdálkodási és tájhasználati kutatásokat foglalja össze; a tág tematikát a mű alcíme pontosítja: A Kárpát-medence felszínének változása a földhasználat és az életmód változásának következtében. S ezzel talán mindjárt abba is hagyhatnám, hisz mely világok ne férnének bele ebbe a tág körbe, mely életmód-minták és korszakok maradhatnának ki belőle, mely tájegységek ökológiai és természetfelfogási normáit lehetne kizárni, mely térképek maradhatnának említés nélkül, milyen mederszabályozások, társadalmi munkatípusok, kultúrtáji átalakulások, határhasználati jogszabályok, földtulajdoni szerkezet-átalakulások nem hatnak ki a földrajzi nagytérség táj- és vízrajzára, társadalmi és gazdasági kapcsolathálóira. . . ? 338
