Stranica 317 [317]
OCR
A világpusztító hálózat , gyümölcseit" látva nyugodtan kijelenthetjük, hogy megszegtük az ősi, mózesi kamattilalmat és most szembe kell néznünk a következményekkel. Amíg az arctalan és személytelen pénz hatalmát, diktátumát, kényszerítő erejét nem tudjuk levetni magunkról, addig bármiféle tüneti kezelés lényegileg értelmetlen. Amíg a Mammon (Mt 6,24) közmegegyezésnek, sőt köztiszteletnek örvendve uralkodik, csinálhat bárki bármit, mondhat bárki bármit, előbb-utóbb mindenképp az ő akarata érvényesül, miközben esélyegyenlőségről és demokráciáról szól a dal. A , világ urának", vagyis nekünk, kis- és nagybefektetőknek egyaránt csakis a profit számít. Mert a pénzt, pontosabban a mögötte álló embert nem érdekli a népek, társadalmak változatossága, múltja, jövője és egyáltalán semmilyen emberi tényező, ami nem a profitot élteti. Vagyis amíg , reálértéken" több pénzt kapok vissza, mint amennyit befektettem, minden rendben — ez a mai közfelfogás! Messze nem véletlenül beszél Bogár László , elkufárosodott" életszemléletről. Az emberi tömegek ösztönkésztetéseinek egyre gátlástalanabb kiszolgálása is csupán a profitot szolgálja. A következmények már most is tragikusak, és még inkább azok lesznek, miközben állami, kormányzati, intézményi, vállalati—vállalkozói és magánemberi szinten is csaknem minden erő ezen beteg rendszer stabilitásának fönntartásért küzd. Tipikus csapdahelyzet! Ahogy föntebb már utaltam rá, véleményem szerint "a tudatában nem egészséges" gondolkodás vezet a Hajnal által említett helytelen viszonyhoz, s végül ehhez a csapdahelyzethez. A mai pénzrendszernek mindannyian játékosai, egyben elszenvedői vagyunk. Legföljebb a kispénzű ember kissé, a nagypénzű ember pedig nagymértékben működteti azt a hálózatot, amelynek előnyét mindenki élvezni szeretné, a hátrányaival, az egyre súlyosabb következményeivel pedig nem akarunk szembenézni. Ha nem mutatunk rá újra és újra, hogy gazdasági világrendünk velejéig erkölcstelen lábakon áll, és nem beszélünk arról újra és újra, hogy miként volna lehetséges új alapokra helyeznünk gazdálkodásunk rendjét, pontosabban annak pénzrendszerét, akkor a végpusztulás elkerülhetetlen. Csakis akkor remélhetünk sikert, ha mindegyre többen vagyunk és valóban egyet akarunk. Azaz el kell érnünk, hogy elkeseredett és dühös tömegek helyett milliók és milliók szervezetten követeljék az igazság és a szelídség erejével, szívósságával, hogy az egyént, családokat, kisközösségeket, országokat, a világot és a természetet megnyomorító arctalan gazdasági—pénzügyi rendszerünk miatt ne mi szolgáljuk a gazdaságot, hanem a gazdaság szolgálja az embert. Az említett csapdahelyzet föloldásának egyetlen reménységét Silvio Gesell pénzelméletének megismerésében és mielőbbi bevezetésében látom, pontosan azért, mert ez az elmélet a kamat okozta negatívumokat tünteti el. Leginkább a mai pénzrendszernek éppen az emberi gyarlóságot erősítő jellegét szünteti meg, miközben a mai pénzrendszer előnyei javarészt megmaradnak, megmaradhatnak. Gesell az emberi munka kizsákmányolását Marx-szal ellentétben nem a termelőeszközök magántulajdonára, hanem a pénzrendszer szerkezetében rejlő hibára vezette vissza. Felismerte a pénz ellentmondásos, kettős szerepét, hiszen az mint csereeszköz a piacot 317
