OCR
interjút, kávé mellett, barátságos környezetben, a Civil Közösségek Háza udvarában. Az én vendégem az elfeledett Gyárvárosból érkezett Körösztúri Jenő volt. Bár ő nem a Szigeti városrészhez kötődött, életútja, gyárvárosi emlékei a város történetének részét képezik. A harmadik nap egyéni interjúk készítésével folytatódott. Mivel ezen a napon már kevesebb önkéntes interjúalany jelentkezett, és a kutatási koncepcióba illeszkedett, szüleimet kértem fel Pécsre költözésünk és itteni életünk elbeszélésére, az ő szemszögükből. Bár a családi beszélgetések során már sokszor szóba kerültek a múlt történései, ez az alkalom más volt: elhangozhattak a hétköznapokban fel nem tett kérdések és a soha nem hallott válaszok, melyek közös történeteink újabb dimenzióit tárták fel. Interjú készült, melyben egy kicsit mindannyiunk szerepe megváltozott. Interjú, melyben a kutatótábor részvevőjeként többek között arra kerestem a választ, hogy milyen változásokat hozott lakókörnyezetük radikális megváltozása a Kádár-korszak viszonyai között. Interjú, melyben nem csak kérdező, de az elhangzottak szereplője és narrátora is lettem. Délután még összefoglalókat készítettünk interjúinkról, s felkészültünk az utolsó nap alkotómunkájára. Az elbeszélt történetek ismeretterjesztő cikkekben, novellában, versben, interaktív kiállításban, diafilmben és ismeretterjesztő tanulmányban születtek újjá, fejezték ki azt a hangulatot, életérzést, amit a szerzőkből kiváltott, amire inspirálta őket. 300