Stranica 240 [240]
OCR
sodni kívánunk /...], mert e földet [...] még mindeddig nem orosz, hanem magyar fö/dnek ismerjük." A vitában az időközben létrejött horvát-magyar kiegyezés miatt horvát képviselők már nem vettek részt (Horvátország még 1848 áprilisában de facto levált Magyarországról, a társország különválási jogát valós opcióként pedig nemcsak 1848 augusztusában ismerte el hivatalosan Deák előterjesztésére a magyar kormány, de Kossuth például már 1848 előtt is elfogadhatónak tartotta azt), az ország etnikai— területi föderalizálását viszont a zömmel szerb és a román nemzetiségű képviselők markáns csoportja továbbra is koncepciózus következetességgel képviselte. Ők a többségi, és végül Deák nevezetes átfogalmazásában elfogadott állásponttal szemben — amely határozott különbséget tett a politikai tekintetben egy, oszthatatlan, egységes nemzet és a (közigazgatás alsóbb szintjein, a bíráskodás és az oktatás teljes spektrumában kollektív nyelvhasználati jogokhoz jutó) nemzetiségek között — egy kisebbségi törvényjavaslatot dolgoztak ki. Ez hat, egymással teljesen egyenjogú országos nemzet, és azok nyelvének, szimbólumainak és külön történelmének elismerését deklarálta , az állam területi épségének és politikai egységének korlátai között". A kisebbségi törvényjavaslat mellett érvelők kiemelték, hogy , ott, hol zöbb néptörzs lakik egy országban, nem lehet kizáró joga egy néptörzsnek; hogy az államegység ürügye alatt saját genetikai nemzetiségét másra átruházza, és saját nemzetisége után a közös hazát kiváltságos sajátjának nevezze" (Trifunácz Pál) vagy, hogy , nincs másféle nemzet, csak genetikai" (Miletics Szvetozár), és tartottak továbbá attól, hogy a , törvényjavaslat a faji nemzetiségnek jelentőségét és jogosultságát ignorálja [...] némely szakaszában oly határozatokat látok, melyek a faji nemzetiségnek fogalmát tökéletesen eltörülni és megsemmisíteni akarnák" (Sztratimirovics Gyérgy).’ Cáfolatukra viszont a nemzet(iség)hez tartozás objektív kritériumának meghatározását szkepszissel illető Eötvös József ekképp replikázott: , az egyes polgárok nemzetisége mi módon határoztassék el? Nevöknek hangzása után-e, tanúbizonyságok által kimutatható eddigi magokviselete szerint, vagy származásuk után?" A törvény elfogadása a nemzetkoncepciókban mutatkozó alapvető különbségeket természetesen nem volt képes áthidalni, így a csaknem teljes szuverén hatalom birtokába jutó magyar és magyarosodni akaró politikai elit országos és helyi képviselői a határozott politikai—kulturális nemzetállam-építés útját folytatták, a nemzetiségi törvény gyakorlati alkalmazásának részleges figyelmen kívül hagyásával és kiküzdött rendelkezései egy részének későbbi jogszabályok általi felülírásával. A nem magyar és mindinkább nemzetiséginek nevezett politikai—kulturális elit képviselői pedig eleinte jellemzően a nemzetiségi törvényt sem fogadták el, majd a teljes érzelmi elidegenedéstől, az aktív kulturális és politikai párhuzamos sajátnemzet-építés gyakorlatán át a status guóhoz igazodás és az államnemzethez való lassú asszimilálódás alternatívái közül választottak. A szélesebb néptömegek nemzeti önazonosságának markáns kialakulása vagy átalakulása persze ennél jóval nehezebben feltárható, de az a 21. századból visszatekintve mindenesetre nyilvánvalónak látszik, hogy a politikai nemzethez való tartozásuk érzete nem feltétlenül járt együtt a nyelvi asszimilálódással. Másrészt ez utóbbi sikere jóval kevésbé múlott a magyar nemzetállam adminisztratív lehetőségein és teljesítmé240
