OCR
mivel azt a feladatot kapta, hogy Oskar Potiorek kormányzó palotájánál, a Konak kapujánál várja a szarajevói polgármesternél látogatást tett trónörökös és kísérete kocsisorát. Nagyapám és családja ugyanis ekkor a palotában lakott, amit az tesz érthetővé, hogy a kormányzó és fotisztjei lovai gondozásáért felelősként éjjel-nappal közel kellett lennie az értékes állatokhoz, de az azokat rendszeresen használó katonákhoz is. Amikor megérkeztek az autók, Pálmány döbbenten látta a trónörökös és neje, Chotek Zsófia vérző testét. Egyike volt azoknak, akik Ferenc Ferdinándot kiemelték a kocsiból és felvitték a terembe, ahol már meg volt terítve ebédre. Elbeszélése szerint lerántotta az asztalról a teritéket, hogy legyen hová tenni a testet." Ebből sok egyéb mellett az következik, hogy a , fontos?" meglehetősen relatív fogalom, és ennek megítélésében nem feltétlen kell a narratívák fogyasztóinak és termelőinek. Egy történelmi téma fontossága ráadásul mesterségesen, a kanonizálás, azaz , reklám" útján alakítható ki. Ráadásul a történelmi narratíváknak és termelőiknek is van története, időbelisége. Tegyük fel, hogy volt egy sikeres NDK mosópor, amit valaki egy eldugott sarokban 40 évvel az NDK összeomlása után megtalál. Felhasználja és működik. Teljesen irreleváns, hogy az NDK már nem létezik. Az egyik kérdés, hogy ugyanígy működik-e egy hazai történész 40 évvel ezelőtti munkája? Bizonyos mértékben igen, de csak kontextus, a szocialista ideológia figyelembevételével. További probléma, hogy ha a 40 évvel ezelőtt író történész még alkot, és a narratívát átcserélte a tarsadalmi—politikai környezet átalakulásának megfelelően, akkor a korábbi — hazai esetben szocialista — narrativának legyen-e pozicionális vagy etikai következménye, és ha igen, milyen. Hátra maradt még két szempont. Az egyik, hogy a történelmi termék a fogyasztás jellege szerint különböző csoportokba is tartozhat: egy középiskolás számára napi fogyasztási cikket jelent, míg mások számára luxus-, szak-, vagy impulzuscikk is lehet. A másik — és egyben utolsó — szempont a termék újdonságtartalma. A történelmi termék esetében ez is vegyes, hiszen egy historiográfiai összefoglaló, egy szakirodalomra épülő szintézis vagy éppen egy újonnan feltárt forrásokra épülő monográfia teljesen más újdonságértékkel rendelkezik. Különösen érdekes azon művek sorsa, amelyek megírásukkor egyáltalán nem válnak a diskurzus részévé, később viszont komoly recepciójuk alakul ki. A gondolatmenet alapján számos állítás fogalmazható meg. Ezek közül néhány: (1) A történelem (mint narratíva) egy termék, amelynek funkciói, minősége etc. nem definiálhatóak olyan tisztán, mint az objektíven mérhető fizikai produktumok esetében. (2) Nincs objektív történelem, nincs és nem is lehetséges az egységes narratíva, miként egységes fogyasztói kör sem létezik. (3) A fogyasztói és megrendelői környezet nagyon gyorsan változik. (4) Nagyon erős érzelmi indulatok és morális értékítéletek fonódnak köré, amelyek gyakran úgy manifesztálódnak, hogy a termék , objektivitása" vonódik kétségbe. Holott valójában egyszerűen arról van szó, hogy egy termék valakinek tetszik, másoknak nem. (5) Ha a történelem mint narratíva termék, akkor előállítói, fogyasztói, illetve termelő és fogyasztói céljai vannak. 227