OCR
végzettséggel rendelkező , Történész") a legjobb tudása szerint feltárja a témája legtöbb forrását, azokat a lehető leghelyesebben olvassa, értelmezi, és etikus magatartás szerint következtetéseket von le. Azaz szándékosan nem tagad el, nem hamisít vagy , készít" forrást, az elkészült írásában pedig legjobb tudása szerint jelöli a használt forrás legpontosabb elérhetőségét. Az így létrejött , termék"-ben persze a fent felsoroltak mindegyikével lehetnek hibák, mert szándékától függetlenül az író hibázhatott. Ehhez adódnak a könyv születése során, a szöveg formázásakor történt hiányosságok: elgépelések, tördelési hibák stb. Azaz a történelmi termék, legyen az cikk vagy könyv, eleve hibás. Ha a , terméket" ennél tágabban értelmezzük, a múltról szóló akármilyen megnyilvánulásaként (pl. szóbeli előadás), akkor is mutatis mutandis fennállnak a fent sorolt hibalehetőségek. Ha a történelem ugyanolyan termék lenne, mint egy kilogramm mosópor, akkor a fogyasztó meg tudná ítélni az objektív minőségét: jól mos-e? A zonban a történelemnek nincs ilyen objektív minősége, de ha lenne is, az olvasó maga sem objektív. Így maradt a szubjektív és a gazdaságos minőség: a termék kielégíti-e a fogyasztó igényét, illetve olcsó-e? Ezek a szempontok a fogyasztó számára egyértelműek, hiszen van egy kialakult világnézete és elváráshorizontja (alkalmazva a jaussi recepcióesztétika terminológiáját), amelynek a narratíva vagy megfelel, vagy nem. (Utóbbi eset nem zárja ki, hogy a fogyasztó mítoszromboló újdonágként definiálja a terméket, de jó minőségűnek ítélje.) A potenciális többlet alapvetően a már említett környezetben keresendő, mivel a történelem mint termék annak nyújt többletet, aki azt kapja tőle, amit vár. Vannak, akik kommunikaltan a nemzeti öntudat erősítését várják tőle, míg mások ezt kritizálva — hívén abban, hogy van objektív történetírás — hiteles, objektív, igaz történelmi produktumot várnak, és ezt azonosítják a tudományos történetírással. Ha elfogadjuk a fent vázolt elméleti keretet, akkor a második elvárás soha nem teljesülhet, hiszen minden történész, és így minden produktum szubjektív. Ebből viszont az a posztmodern alapállás következik, hogy a történészi munka jórészt önreflexió, azaz a történész feladata önnön szubjektivitásának azonosítása. Nem példa nélkül való ez, ahogy Sztálin életrajzírója is feljegyezte: , A fordulat a Sztálinhoz fűződő viszonyomban felsős koromban következett be (...) változott szenvedélyes gyűlöletté bennem (...) apám hatására (...) tőle hallottam azokat a veszedelmes történeteket Sztálinról. Az igazi Sztálinról. (...) Apám igazi értelmiségi volt, aki bolondult az európai demokracidkert.”” Ha nem világnézet szerint nézzük, akkor Magyarországon két megrendelője van a történelmi terméknek. Az egyik, és potenciálisan a legtőkeerősebb vásárló, az állam, amely kutatóintézetein, pályázati rendszerein és oktatási intézményein keresztül termeli ezt a produktumot, és ekképpen fizetés formájában meg is fizeti az előállítót. A másik a magánvásárló, aki az üzletekben például könyv formájában megveszi a történelmi munkát. Nyilvánvalóan idehaza — különböző okokból — kizárólag kötetek eladásából nem lehet megélni. A történelem mint termék funkcióinak és megrendelőinek áttekintése után további fontos kérdés, hogy kik a termelők, kik állítják elő a terméket? Ha azt a választ adjuk, 224