Stranica 213 [213]
OCR
valóság alapjában véve történeti jellegű, folyamatosan változó. A történelmi aspektus jelentősége különösen nagy, ha nemzeti kérdésekről van szó. A nemzettel és a nacionalizmussal kapcsolatos jelenségek — mint a magyarországi nemzetpolitikák — értelmezése ugyanis részben abból áll, hogy rávilágítunk ezekre a történelmi tévedésekre, illetve felejtésekre. Éppen ezért a jelen kutatásnak elengedhetetlen része a magyar nacionalizmusok kialakulásának tanulmányozása. A zonban a nemzeti törekvések történetiségének megvilágításához nem kell történésszé válni. Nekem nem az a célom, hogy Magyarország és a magyar nép fejlődéstörténetéről új általánosításokat produkáljak, hanem hogy a mai Magyarország határain túl élő magyar kisebbségekre vonatkozó nemzetpolitikákat elemezzem azok történetiségének figyelembevételével. Ehhez szükségem van olyan múltbéli tényezők ismeretére, melyek e politikai ágazat alakulására hatással voltak. Ezeket a tényezőket olyan — fentebb már említett — történészek munkáiban keresem, mint Szűcs Jenő, Jászi Oszkár, Bibó István," Hóman Bálint, Szekfű Gyula, Romsics Ignác? és Bryan Cartledge. Mint Marc Bloch is megállapította: a jelen meg nem értése a múlt nem ismeréséből származik." Ez az állítás azonban fordítva is igaz: a múlt megértésére fordított erőfeszítés hiábavaló, ha a jelenről semmit sem tudunk. Következésképen a történeti perspektívát ki kell egészíteni más, a jelenre koncentráló perspektívákkal. 2. A politológiai megközelítés A kelet-közép-európai nacionalizmusok és nemzeti kisebbségek kérdését sokan modellezték már. Ezek közül az egyik legáltalánosabban elfogadott modellt Rogers Brubaker állította fel, a térségre jellemző nemzeti konfliktusokat egy háromelemes kapcsolatrendszer (triadic nexus) keretein belül elemezve, melynek alkotóelemei a következők: a nemzeti kisebbségek (national minority), a lakóhely szerinti államok vagy nemzetiesítő államok (nationalizing State) és az anyaországok (external national homelands). Brubaker modelljének három eleme nem valamiféle statikus, állandó határokkal rendelkező, szubsztanciális entitásokat jelöl, hanem folyamatosan változó politikai alapállásokat (dynamic political stance), amelyekben különféle szervezetek, pártok, mozgalmak és egyéni politikai vállalkozók cselekszenek. E három tényező egymásra hatásának konfigurációja nem feltétlenül vezet konfliktusokhoz (például a kelet-középeurópai államokban élő német kisebbségek esetében ez a hármas kapcsolatrendszer nem okozott nagy és hosszan tartó konfliktusokat). Abban az esetben azonban, ha a kapcsolatban álló anyaország, nemzeti kisebbségek és lakóhely szerinti államok nemzeti törekvései ellentétbe kerülnek egymással, a konfliktusok fizikai erőszakba is torkollhatnak, mint azt a délszláv háborúk során megtapasztaltuk. Ezek az egymással szemben álló nemzeti törekvések a gyakorlatban a következő formában jelennek meg. A nemzetiesítő állam politikai vezetői az etnikailag homogén nemzetállam eszméjét követve előnyben részesítik az adott államban domináns nemzeti közösséget, támogatva annak nyelvét, kultúráját, demográfiai helyzetét, gazdasági fejlődését, esetenként a 213
