Stranica 188 [188]
OCR
súlyozzák, addig a fiatalok a haszonalapú barátságokkal szemben azokat az önkéntes és intim barátságaikat említik, amelyekben kifejezhetik az egyéniségüket, megélhetik, megerősíthetik különféle identitásaikat, s anelyekben szabadok — őszinték — lehetnek. A közeli barátságok mellett még fontosak azok a nem túl mély, foucault-i értelemben vett , anyagi terekhez” — iskolákhoz, munkahelyekhez, lakóhelyhez — köthető, nem túl közeli ismerősök is, akikkel szívesen töltenek együtt időt." Megfigyelésem szerint jelentős különbség van a közeli és a lazább, felszínesebb barátságok identitásokra gyakorolt hatásai között. Ez utóbbiak esetében a barátok érzékenyen kerülik az etnikus, vagy bármilyen másfajta feszültségeket, ellentmondásokat, és inkább az azonosságokat, a közös tényezőket keresik. Nem avatkoznak bele egymás életvezetésébe, gyereknevelésébe stb. Saját magukat gyakran egymás falutársainak, magyarnak, románnak, gyimesinek és más hasonlónak tekintik. A közeli barátságoknak — legyen szó akár az adott csoporton belüli vagy kívüli barátságokról — fontos szerepük van az identitással kapcsolatos reflexiók kialakításában és az identitáskrízisek kezelésében is, továbbá a helyi kultúrával kapcsolatos ismereteik formálását is segítik. Az ilyen közeli barátságokon belül gyakran támadnak parázs viták, konfliktusok; különböző vélemények is egymásnak feszülhetnek. Megint máskor, ezzel ellenkezőleg, egymás elképzeléseit és etnikus, vallási, helyi vagy éppen kulturális identitásait, illetve az identitásaik valamelyikét is megerősítik. A transzkulturalis román-magyar barátságok különösen érdekesen hatnak az egyén identitásaira: a kulturális hasonlóságok és az etnikus-vallási különbségek is megfogalmazásra kerülhetnek általa (ugyanezt igazolta Agnes Brandt a maorik és pakehák, vagyis Új-Zélandon élő őslakos polinéziai népcsoport és a betelepült fehérek közötti barátságok esetében is"). A transzkulturális baráti együttlétek és beszélgetések során számos alkalommal megkérdőjeleződnek az etnikus és vallási csoportok, identitások közötti határok, elmosódnak a különbségek, és alkalmanként újféle azonosságok is létrejöhetnek: ilyen közös nevezőnek tekinthetjük a , gyimesi csángók", vagy éppen a ,,gyimesiek” nyitottabb kategóriáit. Megint máskor inkább a különbségek kerülnek a középpontba. Pontosabban a különbségek diszkurzív előállításával az összetett, többrétegű identitásaikat is támogatják: így kerülnek megerősítésre például az ortodox román, ortodox magyar, csángó magyar és román, illetve ortodox magyar, ortodox román önazonosságok. A kulturális és vallási különbségekről való beszéddel az ismeretlen és az ismert világokat, továbbá a köztük lévő átmenet lehetőségét egyaránt megteremtik, az idegenség/a másság domesztikációját is lehetővé teszik. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy ez az idegen világ valójában nem jelent teljes idegenséget. Míg a gyimesközéploki, gyimesfelsőloki magyarok (a két település szinte színmagyar lakosságú) és a gyimesbükki románok között valóban többféle, s leginkább vallási természetű másság-konstrukcióval találkozhatunk, addig a gyimesbükki magyar és román barátságok esetében — köszönhetően a gyakori vegyes házasságoknak, vallásés felekezetváltásoknak, a többirányú vallási szocializációnak, a közös ünnepeknek és a lakodalmaknak — az egymás világaiba való átmenet sokkal gördülékenyebb. A különbség és a hasonlóság véleményem szerint nem valami adott dolog, hanem a folyamatos interakciók hozzák létre hol az egyiket, s hol a másikat. 188
