Oldal 131 [131]
OCR
ugyan a struktúraformáló folyamatok terén talán kevéssé számszerűsíthetők, nem is mindig , egyneműen" megnevezhetők, ám a szolidaritás, az egyeztethető érdekek vagy megjeleníthető értékek terén mégis társas interakciókban kereshetnek önmegjelenítési utat, s keresnek, sőt találnak is. S ez út, vagy ilyen utak, ezzel pedig az integráció további esélyeinek efféle mechanizmusai azok, amelyeknek változó alaptónusa, a széttagolódás és dezintegrálódás kíméletlenné válása volt a 2012-es kötetnek is alaphangja. Kétségtelen, hogy az öt esztendővel későbbi tanulmányok az integrációs folyamatok kevesebb, viszont mélyebb zavaraira, ezzel pedig a kulturális folyamatok zavaró leépülésére, kínos válságtüneti jellé válására mutatnak. S lehet persze, hogy a morális, transzcendentális vagy kevésbé struktúraalkotó kölcsönhatások nem mérhetők ugyanúgy, mint a rétegképző vagy integráltsági mutatókkal ékesíthető társadalmi tények — ám ezek jelenlétét talán már az efféle újabb integrációs kutatások is méltóképpen tükrözhetik. Érdemes utalni a kötetben az érdekek integrációs mutatóira a Gerő Márton által felvetett aspektusok között, a szegmentáció és prekariátus jellegadó jegyeire Sik Endre megfigyeléseiben, az újraelosztásnak a tudástőke vagy az értékmodellek vonzásköre szempontjából fontos momentumaira Czibere Ibolya adatai szerint, a fogyasztás értékrendi normáira a Kristóf Luca és Simonovics Bori által feldolgozott témakörök között, vagy a , kapcsolati naplózás" jelzéstára szempontjából fontos komponensekre Albert Fruzsina, Dávid Beáta, Barna Ildikó és munkatársaik írásaiban. Valamiképp a 2017-es kötet egésze érzékenyebben bánik a ráhangoltság, a közhasznúság, a kiszolgáltatottság, az elfogadottság vagy beilleszkedettség apró rezzenéseinek megfogalmazhatóságával is. S ez jó iránynak mondható, az előzmények tükrében fölöttébb. Ezzel együtt is érdemes utalni az emberi viszonyok jellemző racionalitásai, az életvilág komponensei közötti érték-orientációk eltéréseinek különböző interpretációi, és a rendszerszintű strukturális függésrendek egyenlőtlenségi modelleket kínáló magyarázatai közötti értelmezési különbségekre, valamint a mediatizált függésrendek és újraelosztásra kerülő tőketulajdonok (pénz, tudás, térbeli tagoltság, mobilitások, hozott készségek, befogadási érzékenységek stb.) változásai közepette megmutatkozó tünetekre. Ezek ugyanis legtöbbször (vagy jó eséllyel) a hatalom kizáró, elkülönítő médiumától elszenvedett kiszolgáltatottság (kizárás, háttérbe szorítottság, elesettség) bürokratikus mechanizmusait is visszaható módon erősítik, tehát sokszor még a megoldas— segítés-kompenzálás jószándékú kísérletei is úgy hatnak vissza, hogy abból nem a biztató változás, hanem a mélyebbé váló válságjelek, a begyűrődések és elmaszatolódások, esélytelenség-növekmények egyre kiterjedtebb összhatása következik. De pont ezért, s egyre inkább érdemes figyelembe venni a társadalmi eligazodás, célok és értékrendek akut változásai sorában, az integrációs jel-együttes, tünetek és következményeik terén mindazt, ami részben erősödő válságjel, részben gyengülő reakcióképesség, részben lemondó tűréshelyzet, jövőnélküli világkép alapélménye. Ha tehát a , hasznossági" és érvényességi mutatóit vesszük, Kovách Imre és munkatársainak újabb kötete éppen ehhez, és a szakmai kutatási horizonton az új modellek lehetőségeihez, a társadalom integráltsági állapotának leképezési irányaihoz járul hozzá. 131
