Stranica 130 [130]
OCR
ezek hiányában, valamiféle bekebelezésben és kiszorításban egyaránt, , pluszok és mínuszok" egyenlegeinek kapcsolati naplóiban elkönyvelhető módon. A teljes tartalomjegyzék, avagy az egyes írások kivonata reménytelen lenne, sőt épp az érdeklődés fent jelzett , trendváltozása" miatt a legkevésbé sem lenne érdemes, tehát a részleteket még ennél is kevésbé volna ildomos valamiféle ,,olvasati szentencidba” fordítani, mint a tanulságos áttekintések módszerbeli (és interpretációk alapján is eltérő) tételeit. Ám talán bizonyosságot lelhetünk ama kihívásban, amit Kovách Imre és munkatársai (mondjuk egy klasszikusabb paradigma alapján) a habermasi , rendszer" és ,,¢letvilag” ontológiai különbségei közötti összhang kutatásával, a strukturális kérdések funkcionális lenyomatainak állapotrajzával mégiscsak megneveztek. Ami ezekből is harsányan kikiált, az a demokratikus átmenet révén megerősödött modell-értékek málladozásának tapasztalata egyfelől, a cselekvéselméleti ésszerűség és az instrumentális kommunikatív racionalitás klasszikus perspektívái a másik oldalról, melyek egy deskriptív metódus részeiként már talán széleskörűen ismertek. Látható (és a szerzők láttatják is), hogy az integrációs esélyek (elvileg magasabb, , makro-szintű") modellezhetősége csak részben múlik a politikai, pártszerű, társadalmi rétegszerkezetre emlékeztető mikro-univerzumokon, mert egyre inkább szemmel látható, hogy mindezeket is működtetni képesek és hajlamosak a nem- formális érintkezési utak, magánéleti pályák, nyilvánossági relációk meghatározó komponensei. Ennyiben a társadalmi integráció magában rejt valamely szocializációs és kulturális értékrendet is, sőt, ezek fontosságát is kiemelik, közöttük mintegy , klasszikusan" is valamely erkölcsi-politikai célok (demokratikus feltételek melletti) képzetét, ezek kialkudásának igényét vagy esélyét is lehetségessé tevő hatásokat. Ugyanakkor — mert a társadalom bázisait, materiális újratermelését elvégző makro-rendszer szervesen is kapcsolódhat/kapcsolódik az életvilág belső racionalitásához —, ez megjelenik akár a térségi, akár a civil szerveződési, autonóm, nem-intézményes rendszer-követelmények jogi és morális-mentális szféráiban is. Bár itt a rétegződési komponensekhez tapadó technikai-technológiai modernizációk látványos területi különbségekkel tündökölnek, valahol messze mégis megokolt elvárásként, innovatív esélyként, a közösségi életvilágok szintjein pedig már az emberi csoportok horizontján is lehetséges perspektívákként megjelenhetnek. Ennek hol része, hol következménye vagy késői járuléka a közösségi anómiák jelenléte, az életvilág gyarmatosítása, a kiszolgáltatottság minőségének árnyaltabb, de intenzívebb működtetése — amire persze az integráló rendszer tartós működésének feltételezésével már számitani is lehet. Vagyis: a struktúrában végbement változás még nem változtat a kultúrában! Sőt, a társas vagy társadalmi kiszolgáltatottság sem okvetlenül módosít az integrációs modelleken, hanem rejtett lehetőségként ott marad magában a rendszerben a közösségi szintű szabadságfeltételek lehetséges igénye, továbbá a rendszer intézményei (nemzetgazdaság, párt-államhatalom, totalizált közigazgatás, civil jogérzékenység, mozgalom-szintű társas elégedetlenség) szféráiban valahol ott búvik meg a hiábavaló stratégiai és bürokratikus sikerképesség morális deficitje, az igazságosság mindenkori érzületének rejtekező minimuma, valamint a kialakult érdekkonfliktusok tompítására alkalmas ellenoldali mechanizmusok számos célrendszere, értékképzete. Ezek 130
