Oldal 75 [75]
OCR
számban lesznek azok, akik egyébként jók, és akikre nagyon nagy szüksége lenne a magyar tudománynak. Hogyan értékelhető a hazai tudományos közösség MTA melletti kiállása? — Borzasztóan nehéz erre válaszolni, mert ha cinikusan fogalmaznék, azt is kérdezhetném, hogyan értékelhető az MTA kutatóinak kiállása mondjuk az egészségügyi dolgozók vagy a pedagógusok ügyében? Ez persze nem teljesen jogos, mert több kollégámról tudom, hogy részt vesz tüntetéseken, a hangját hallatja bizonyos kérdésekben, $zolidaritást vállal más szakmai csoportokkal. Persze ez kényes kérdés, mert ha egy kutató állást foglal politikai vagy társadalmi ügyekben, arra az a jellemző válasz, hogy a tudományos munka nem fér össze a politikával. Szerintem mindennek van köze politikához, én ezt az óvatosságot a politika terepére merészkedéssel kapcsolatban nem gondolom egészségesnek. Egy társadalomkutató esetében különösen nem. A magam részéről nagyon is fontosnak tartom, hogy másokért is kiálljunk, de először mindenkinek saját magáért kell kiállnia. Az igazi baj akkor van, ha már saját magáért sem képes egy közösség kiállni. Ilyen értelemben fontos és jó következménye az A kadémia körüli vitáknak, hogy a kutatóhálózatban dolgozók között nagyon erős összetartás alakult ki. Milyen esélyt lát arra, hogy az egymástól eddig elszigetelt társadalmi és szakmai elégedetlenségek összekapcsolódnak, láthatóvá téve azt, hogy már nem csak egy-egy szakpolitikai kérdésről van szó, hanem rendszerszintű problémáról?" — Úgy látom, hogy minden szakmai csoportban vannak elégedetlenek, köztük egy kisebb létszámú , kemény mag", van egy érdektelen tömeg, és végül vannak a nagyon elégedettek — a megosztottság miatt nem fog kialakulni egy kritikus tömeg. Azt érzem, hogy azok esetében, akik elégedettek a helyzetükkel, gyakran csak pszichológiai elégedettségről beszélhetünk. Sokan azt mondják, hogy valójában nem elégedettek, relatíve mégis azok, mert úgy érzik, hogy a kormány megvédi őket a migránsoktól, hogy helyreállította a nemzeti önbecsülést, vagy hogy minden más párt rosszabbul kormányozna. Van olyan ismerősöm, aki kitette a szekrényére a miniszterelnök arcképét; az ő élete semmiben sem jobb, de boldognak érzi magát attól, hogy van, akit tisztelhet, és — ami nagyon fontos és elképesztően veszedelmes — minden rosszat másra vetíthet ki. Ha nálunk nem jobb a helyzet, akkor annak bizonyára Brüsszel az oka, vagy a kommunisták, a liberálisok, a zöldek,a gyikemberek... Az ellenségkép-kreálás tökéletesen működik azokban a társadalmi csoportokban, amelyeknek egyébként kimondottan rossz a helyzetük. Hogy egyszer összekapcsolódnak-e a szakmai és társadalmi elégedetlenségek? Néha azt gondolom, hogy ez nagyon közel van, aztán pedig úgy érzem, hogy sosem következik be. 2019. 04. 11. 75
