Oldal 72 [72]
OCR
A teljesítményt mérhetjük a rangos, nemzetközi folyóiratokban közölt publikációk számával, vagy számolhatjuk azt, hogy egy-egy publikációra hányan hivatkoznak. Természetesen ebben a módszertanban is lehet hibát találni, de ez alapján — és ezt használják Nyugat-Európában mindenhol — az akadémiai kutatóhálózat egésze jól teljesit. A napi munkankon is az látszik, hogy születnek fontos inspiraciok. Bizonyára vannak olyan akadémiai dolgozók, akik nagyon kevés valódi eredményt produkálnak, de azt gondolom, hosszabb távon nem marad bent a rendszerben, aki alkalmatlan arra, hogy kutató legyen, és főként nem marad bent a rendszerben, akiben nincsenek valódi inspirációk. A kormányzat a Max Planck Intézet modelljét szeretné meghonosítani. Valóban errefelé halad-e az ügy? Milyen nemzetközi modellek léteznek, és ezek közül milyen struktúra volna átültethető a magyar tudományosságba? — Az Akadémia azzal nem támadható, hogy teljességgel rugalmatlan, és nem tud elképzelni semmilyen változást: a kutatóhálózatot nem egészen tíz éve, éppen Pálinkás József elnöksége idején alakították át radikálisan." Arról persze mindig lehet és érdemes vitatkozni, hogy történjenek-e további változtatások,s ha igen, milyen irányban és milyen módon. De a párbeszéd, az érintettek bevonása szükséges. Magam kevésbé ismerem a Max Planck Intézet szervezetét, kicsit jobban tisztában vagyok a francia Centre National de Recherche Scientifique (CNRS) felépítésével és működésével, ami szintén a példák között van. Mind a két szervezetre jellemző a jelentős állami szerepvállalás. A CNRS a tudományos kutatások országos központja, irányító testületébe a kormány is küld képviselőket. Miért lenne baj, ha Magyarországon is egy hasonló rendszer működne? Volna az Akadémia, és az Akadémiától független, vagy részben független kutatóhálózat. Önmagában ez nem ördögtől való, de amikor úgy érzem, hogy Magyarországon demokratikus deficit van, hogy a kormány egy kicsit túl sokat akar magának, és túl keveset enged a tudomány autonómiájának, akkor óvatosabban kezelem azt a lehetőséget, ami Franciaországban alapvetőenjól működik. Önmagában nem abban látom a problémát, hogy az Akadémia helyett az állam tartaná fenn a kutatóhálózatot. A baj ott kezdődik, hogy semmilyen bizalmam sincs ebben az államban. Nekem majdnem mindegy, hogy kitől kapom a fizetésemet, csak fizesse meg tisztességesen a munkámat, és hagyjon nyugodtan dolgozni. Ha viszont a fenntartó megpróbálja megszabni, mit kutassak, ott már sérülhet a kutatás szabadsága. Olykor pedig már azt sem tartom kizártnak, hogy majd azt is meg akarja határozni, hogy mit hozzak ki eredményként. A másik lehetőség az volna, hogy a kutatóhálózatot áthelyezik az egyetemekhez. A magyar egyetemek jórészt azért állnak rossz helyen a nemzetközi rangsorokban, mert a kutatási teljesítnény, ami ezeknek a rangsoroknak egyik fontos tényezője, Magyarországon nagy részben az akadémiai kutatóhálózaton belül jelenik meg, és kevésbé az egyetemeken. Ha az akadémiai kutatóhálózat 4000 kutatóját átirányítjuk az egyete72
