Oldal 36 [36]
OCR
fogalmán akár étvizedre szóló formalizálást, pontosítást, módosítást, kiegészítést, érvényre juttatást, kihirdetést és jogállási szabályozást végez el egyeztető viták és hivatkozások tengere révén. A kkor hát maradhatunk annál, hogy egy efféle kötet ismertetője legyen talán egyetlen méltó szó, egyetlen hiteles minősítés, egyetlen alkalmatos jelző, korrekt kifejezés vagy közlés. . . Ennek sem értelme, sem tartalma nem volna: szakkönyv ez. Mégpedig éppen ezért nem lehet egyetlen szó vagy fogalom, ami leírja. S ha a két részre osztott címet veszem, az is már jogi fogalmakból és jelzői-minősítő karakterből, politológiai és köznyelvi tartalomból áll, mintegy összekarolva a hatalomgyakorlás legerősebb vádjainak egyikével, a jog intézményének jogfosztásával vagy állapotrajzával. A centralizált Magyarország egyben a demokratikus centralizmus három évtizede után talán a legkeményebb politikai fogalomkör a jogérvényes hatalomtechnikákkal szembehelyezkedve! A centralizált és kisajátított demokrácia pedig az időközben megtépázott jogrendszerrel immár olyan kép, mely a léket kapott, zátonyra futott, vitorláját vesztett, lélekvesztévé vált impozáns hajó elsüllyedés előtti utolsó pillanatát talán rögzíti, de boldoggá mégsem tesz. Állapotábra, kríziskezelési modell, szervezeti és rendszerleírás csupán egy kivetíthető színes fotón — amelyet vagy újabb és rémesebb képek követnek az elbeszélésben, vagy (inkább) az áramszünet, a biztosíték totális kicsapása, a vaksötét. Így, együtt, közösen, cím és alcím üzenete mégiscsak jó. És fontos. Kellünk egymásnak. Ha már ez sem lenne (mert lesz ilyen, sajnos), akkor ami marad, azt már nem jogrendszernek, intézményeit nem a hatalommegosztás jogelvének és a jogállamiság maradék fennállásának hívják, hanem — tessék jelzőt választani — poliarchiának, egypártrendszernek, mensevik többpártrendszernek, fülkeforradalmi puccsnak, egyeduralomnak, diktatúrának, parlamentáris királyságnak, elnöki rendszernek, népuralomnak, anarchiának, válsághelyzetnek, satöbbi — ne kelljen politikaelméleti alapleckét fogalmaznom. Biztosan tetszenek érteni, itt most nem egy jogtudományi közlöny alkalmi cikkének jogszabály-módosító javaslatait korrekciós szempontokkal pontosító hozzászólás készül... Hanem mérlegelő válaszkeresés arra az alapkérdésre, hogy totálisan összedőlt-e már a jog uralma, vagy csak megroppanással fenyeget — a kérdésre már eddig is szinte válaszoltam. A kötet ezt még hitelesebben teszi. Igaz ugyan, hogy az intézményeket, működésmódokat, joggyakorlatot, törvényszövegeket, módosító javaslatokat, korrekciós változatokat és rendszerszerű összefüggéseket látszólag száraz jognyelven ismerteti, de épp ettől válik még félelmesebbé az egész. Maradva a csalóka párhuzamnál: ha a mérnök ízig-vérig pontos adatokkal közli, mitől fog összedőlni az egész konstrukció, érdemes-e puszta adatpótlás-igénnyel, résztételek aprólékos újraszámlálgatásával elvitatni munkája értelmét, vagy ésszerűbb nyílegyenes menekülésbe kezdeni?! S ami itt nem lényegtelen: a jogi , beszélt nyelv" árnyalt különbségtétele a jogszabályi elvontságok fölött mégiscsak ahhoz vezet, hogy meghallhatjuk a következmények előjeleit, megnevezhetjük a pályamódosítási útvonalakat, cizellálhatunk a jogrend működésmódjainak és a jogállamiság fogalmi koncentrátumainak térfelén (nem is keveset), de alap36
